2015. március 06. péntek vízpart | 6 komment

Megtalálták a Majomisten városát a hondurasi esőerdőben?

Amerikai és hondurasi kutatókból álló régészcsoport 2012 óta kereste az ősi várost az esőerdőben, de jó hírekkel csak pár napja tértek vissza. A történelem eddig ismeretlen darabkájának megtalálása mellett talán csak az a nagyobb szenzáció, hogy a város 1000 éve nagyjából érintetlen, a fosztogatók távol maradtak a helyszíntől és az erdőirtás sem érte el. Elsőre eléggé hihetetlennek tűnő történet.

Kincseket rejt az esőerdő?

 

A több száz km-es Karib-tengeri és Csendes-óceáni partszakasszal rendelkező ország az európaiak megérkezése előtt a Maja Birodalom része volt. Míg a maják élete közismert, kultúrájukról és a romvárosokról viszonylag sokat tudunk, addig a Majomisten városa egy jó nagy kérdőjel. A Fehér Városként is ismert település lakóinak életmódját titkok és feltételezések lengik körül, holott már Hernán Cortés is gőzerővel kereste és azt mondta róla, hogy a város valószínűleg Mexikót is felülmúlja gazdagságával.

Majomisten szobor Copán városában

 

A városra a Honduras keleti részén található Moszkító-part környékén találtak rá, amelynek jó része felderítetlen terület. A Moszkító-part Közép-Amerika legnagyobb vadonja mangrove erdőkkel, lagúnákkal, folyókkal, szavannával, trópusi esőerdővel, számtalan forrással és folyóval (Plátano, Patuca, Waruna és Coco). A területén található a Világörökség részét képező Río Plátano Bioszféra-rezervátum is.

Csak repülővel vagy csónakkal lehet közlekedni

 

A romokat állítólag Charles Lindbergh is látta az 1920-as években, de idáig semmi kézzelfogható bizonyítékot nem találtak a létezésére, egyes történészek nem is hittek benne, hogy valaha volt ilyen város. Az 1940-es években egy amerikai kalandor, Theodore Morde azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy bennszülött indiánoktól tudni vélte az elveszett város helyszínét, ahol egy óriási majomszobrot temettek el. Mielőtt ezt a tudást igazolhatta volna, Morde egyes források szerint öngyilkos lett (persze megindultak az összeesküvés-elméletek), más források szerint viszont elgázolta egy autó. Magyar szála is van a kutatásnak: Székely Tibor, író és világutazó, aki Ázsiától Amerikáig mindenhol megfordult, a hondurasi kormány támogatásával 1952-ben elindult megkeresni a Fehér Várost, de rövid expedíciója nem járt sikerrel.

 

Az események 2012-ben gyorsultak fel, ekkor a Steve Elkins és Bill Benenson dokufilmes/amatőr régész páros a levegőből és lézerrel esett neki a feltérképezésnek, és be is jelentették, hogy romokra utaló nyomokra bukkantak. Kissé szkeptikusak voltak, hiszen a levegőből nem lehetett egyértelműen megállapítani, hogy az elveszett város romjait pillantották-e meg. A hondurasi kormány sem vette őket először komolyan és azért sem rajongtak, hogy be akarnak menni az esőerdő mélyére, amely nem volt egy egyszerű művelet. A régészekből, mérnökökből, antropológusokból és filmesekből álló csapatot a Brit Királyi Haderő különleges légi szolgálatának (SAS) egykori katonái is elkísérték a helyszínre, mert igazából senki nem tudta, mi vár a csapatra.

Szabályos formákat, vonalakat fedeztek fel

 

Veszély helyett azonban sok minden mást találtak: az expedíció alig egy hete érkezett vissza és arról számoltak be, hogy 52 szinte érintetlen kőszobrot, kőtrónokat, valamint kígyókkal és keselyűkkel díszített edényeket találtak, mindezeket egy földpiramis környékén, amely körül terek és utak hálózata volt és egyéb földmunkák nyomait is látni vélték. De még ezek alapján is vajmi keveset tudunk erről a letűnt kultúráról, amely 1000 évvel ezelőttre nyúlik vissza és amely villámgyorsan el is tűnt. A csapat mindent ledokumentált, de a területet még nem térképezték fel, nem ásták fel, sőt a pontos helyszínt sem árulták el senkinek. Egyelőre.

A föld mélyében még sok más lelet is lapulhat

 

A feltárt leletnek jelenleg két ellensége van: egyrészt a kutatók attól félnek, hogy a város felfedezése odavonzza a vandálokat, másrészt ennél is nagyobb veszélyt jelenti az erdőirtás. Honduras is élen jár az esőerdők irtásában azért, hogy helyet csináljanak a szarvasmarha farmoknak. A marhahús az egyik legnagyobb biznisz Hondurasban, a hús nagy része gyorséttermi láncokban köt ki.

 

A szarvasmarha farmok létrehozása Hondurasban nemcsak a feltárt leleteket veszélyezteti, hanem az ottani őslakosokat, a miszkító indiánokat is. Számuk mintegy 200 ezer fő és 128 közösségben élnek Honduras és Nicaragua erdeiben. Habár másfél évszázaddal ezelőtt az angolok garantálták az indiánok jogait a saját földjeikre, a valóság ezzel azonban sokszor köszönő viszonyban sem volt. Spekulánsok, favágók és farmerek keserítették meg az életüket, akik a gyilkosságoktól sem zárkóztak el akkor, ha földről volt szó. 2013-ban végül a hondurasi kormány elismerte a miszkítók jogát az 1,6 millió hektáros tengerparti területre és abban bíztak, hogy az indiánokkal karöltve sikerül megőrizni a természeti értékeket. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a miszkítóknak beleszólási joguk van abba, hogy olajipari vagy akár fakitermelő cég végezhet-e bármilyen munkát a területen.

Miszkító indián család

 

A régészek is bíznak abban, hogy a megőrzés iránti vágy győzedelmeskedni fog a pusztítás felett, már csak azért is, mert több, még az európaiak megjelenése előtt (10-14. század) létrejött, de mostanra elfelejtett város létét feltételezik az esőerdőben.

 

Címkék:Természet Honduras Régészet Charles Lindbergh La Ciudad Blanca Hernan Cortés Elveszett város Moszkító-part Theodore Morde

---

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.